Jeles napok: őszi napéjegyenlőség

Jeles napok: őszi napéjegyenlőség

Életünk ciklikusan ismétlődő körforgásában négy kiemelkedően fontos napot tartunk számon, ezek a napfordulók, melyek egyben a csillagászati évszakváltások napjait is kijelölik.

A napfordulók közül egyik fontos az őszi napéjegyenlőség, azaz az a nap amikor a nyári napforduló elmúltával az egyre rövidülő nappalok után eljutunk addig a pontig, mígnem az éjszaka és a nappal hossza pontosan megegyezik. Ez jelzi csillagászati értelemben is az ősz beköszöntét és általában szeptember 22-23-24 körülre esik.

photo by Daniel Frank on Unsplash

Tél, tavasz, nyár, ősz az élet körforgást is jelzi:
* reinkarnáció (tél), születés (tavasz), élet (nyár), halál (ősz)
* a nap fázisai: éjjel, reggel, nappal, este
* az elemek: levegő, tűz, víz, föld
* a hold arcai: holdfogyatkozás, növekvő hold, telihold, fogyó hold
* a fő égtájak: Észak, Kelet, Dél, Nyugat

Az ősz jellemzője a beérés a betakarítás. Elraktározzuk a beért gyümölcsöt, zöldséget, megtöltjük a kamrákat, bekerül a tüzelő is a helyére, míg a természet lassan ruhát vált, a fák és bokrok egyre színesebbek lesznek, de reggel már fázunk egy kicsit.

photo by Petra Boekhoff from Pixabay 

Az ősz az összegzés ideje, ilyenkor markánsan megmutatkozik az élet múlandó természete, hogy aztán télen megpihenhessünk és tavasszal újjá születhessünk. Az ősz az elengedés ideje is, amikor a természet visszavonja energiáit a gyökerei felé, a láthatatlanba. Készüljünk fel hát mi is, gyűjtsük be még a nyár utolsó sugarait, fordítsuk felé az arcunkat és köszönjük meg, hogy fényével és melegével hozzájárul az életünkhöz.

"Jó úton jár, ki a természethez igazodik,
mert az Isten teste, Isten lelke.
Az Egek semmit sem alkottak értelmetlenül."
Máté Imre: Yotengrit

photo by TanteTati from Pixabay 

Az élet törvényei mindenkire hatnak, életmódtól, társadalmi helyzettől, világnézettől és hitvilágtól függetlenül, ha ismerjük és elfogadjuk, tudatosan követjük azokat, ha nem.

Az élet egyik alaptörvénye az állandó mozgás, változás, körforgás, különböző ciklusok, ritmusok határozzák meg: egy nap, egy év, egy emberélet. A természet REND-jét az élet törvényei határozzák meg, minden meghatározott szabályok szerint halad a maga útján és minden élőre ugyanazok a törvényszerűségek vonatkoznak.

Amely magot tavasszal, a tavaszi napéjegyenlőségkor elvetettünk, annak gyümölcsét most learatjuk. Amit elindítottunk akkor, az most láthatóvá válik a külső világunkban is, a fizikai síkon.

Benedek Ágota
természetgyógyász-fitoterapeuta / hormonegyensúly tanácsadó
contact@herbaholistic.co.uk
www.facebook.com/HerbaHolistic
www.herbaholistic.co.uk

cover photo: by Jeremy Thomas on Unsplash